Fel a kezekkel, ki lakna egy fogorvosi rendelőben?
Azt mondják, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ez totál igaz rám is, hiszen sokáig el sem tudtam volna képzelni, hogy ennyire el fogok merülni a szájápolás világában. Ám most itt vagyok benne, nyakig. Fogszabályzóval kelek és fogkefével fekszem. Szó szerint. Ezért is lepett meg a minap, amikor beugrott egy régi emlék. Évekkel ezelőtt ugyanis már kereszteztük egymás útját a fogászattal - az albérletemben.
Néhány évvel ezelőtt, amikor aktuálissá vált, hogy albérletet váltsak, két jóbarátom hamar jelezte, költözzünk össze, sőt, nekik már ajánlottak is egy lakást, menjünk, lessük meg.
A kecót, ami egy társasház földszintjén volt, egy orvos szerette volna kiadni. Még kinn az udvaron elmesélte, hogy eredetileg fogászati magánrendelőt akart kialakítani, de nem kapott meg minden engedélyt, így szeretné máshogy hasznosítani. Erre még nem kaptam fel a fejem, pedig gyanús lehetett volna a gondolatmenet. De megnéztük, megdöbbentünk, ezzel együtt rögtön egyértelmű volt, hogy odaköltözünk. Hamar megegyeztünk a főbérlővel és be is rendezkedtünk.
Na de hova is?
Belépve világossá vált, hogy amikor arra gondolt a doktor úr, hogy fogászatot akart kialakítani, pontatlanul fogalmazott. Ugyanis ő KIALAKÍTOTT egy fogászatot, ami aztán nem indult be.
Hogy miért óriási a különbség?
Volt három szoba, avagy három rendelő helyiség. Elsőre kissé szokatlan volt, hogy mindegyik szobában ki volt egy komplett falrész csempézve. De az is igaz, hogy annyira nem volt feltűnő. A csempéből kiálló hideg-meleg vizes csonkok annál inkább. Ám tekintve, hogy az egész lakás padlója járólapozva volt, próbáltunk pozitívan hozzáállni.
Rögtön elterveztük, hogy ha disznót nem is, de egy csirkevágást kanyar nélkül le tudunk bonyolítani bármelyikünk szobájában. Felmosni, a falat letörölni sosem volt még ilyen egyszerű. Az elképzelésünk, ami minket komolyan foglalkoztatott, végül egészen prózai okokból nem valósult meg. Érdekes módon (visszagondolva nem is teljesen értem) nem azon akadtunk fel, hogy honnan szerzünk egy élő baromfit. Sem azon, hogy melyikünk fogja felszívja magát és valahogy elkábítani a főhőst (ja, a Greenpeace, az állatvédők meg a vegák most csukják be a szemüket egy bekezdés erejéig). Nem, a mi legnagyobb problémánk az volt, hogy mi a fenét fogunk csinálni egy kivérzett, gúvadt szemű csirkével. Mert az egy dolog, hogy kivégzel egy szárnyast, de az a tollas hulla még rohadt messze áll az általunk célként kitűzött mézes-mustáros csirkétől. Szóval rövid úton megszavaztuk, hogy egyszerűbb lesz venni a Tescoban egy kiló csirkemellet és kihagyni a horrort a vacsorakészítésből.
A legszembeötlőbb a szobáinkban viszont közel sem a fali csempe volt. Kvázi középen kiállt ugyanis a padlóból egy köteg vezeték. Nem, nem egy kis csomóra kell gondolni. Kábé 70 centi magas, határozott csonkokról beszélek... Segítek... ezek voltak a sosem üzemelő fogorvosi székek ki-, illetve bevezetései. Áram, vízkifolyás, vízbemenet, nyálelszívó meg hasonlók. Egyikünk sem volt lakberendező, de azért éreztük, hogy a feng-suitól rendkívül távol állunk. Kivágni nem lehetett, mert a főbérlő nem engedte, így maradtak a kábelcsokrok a lakrészek díszei.
Voltak egyértelmű előnyei is a berendezésnek. Ugyanis hol találsz olyan albérletet, amiben két mosdó van? Itt volt. Egy sima, meg természetesen egy mozgáskorlátozott WC extra széles ajtóval. Így sosem okozott gondot, ha valamelyikünk trónolás közepette kicsit tovább olvasta a SztárSportot, mindig volt a többieknek B opció.
Életem két nagyon szép évét töltöttem ott, nem is sejtve, hogy fél évtizeddel később bérletem lesz egy 'igazi' fogászaton.
