Az első gyereknél nem keltünk gyakran éjszaka... nem, mi folyamatosan ébren voltunk! A második lurkónál úgy tűnik, találtunk egy jó megoldást az éjszakai műszakra.

Három hónappal ezelőtt megtörtént velünk a csoda - másodszor. Kisfiunk született - másodszor. Apa elájult a szülőszobán. Először. Az élmény olyan nagy hatást gyakorolt a férjemre, hogy muszáj volt kiírnia magából. Azóta nehezen rázódik vissza az írásba, ahogy mondja, még nem tért teljesen magához. Az igazság inkább az, hogy a második gyerek alaposan felforgatta az addigra kialakult rendszerünket.  

Úgy döntöttem, hogy próbálok kicsit a segítségére lenni, így most én ragadom magamhoz a billentyűzetet, és írok, a gyerekesek talán legnagyobb kihívásáról: az alvásról. Vagy inkább annak hiányáról.

Előbb mesélnem kell néhány mondatot az elsőszülöttemről. Csodálatos, okos, fantasztikus kisfiú, de nála rosszabb alvót nem ismerek. Születésétől kezdve harcban áll az éjszakákkal. Kezdetben 1-2 óránként keltünk. Mindenki biztatott minket, hogy majd ha letelik a 6 hét… három hónap… egy év… Hát nálunk a dolgok nem nagyon változtak. Nehezen aludt el, éjszaka számtalanszor kelt, korán ébredt.  

A születése előtt rengeteget olvastam a babagondozásról - ez akkoriban történt, amikor a csapból is az folyt, hogyha egy pillanatra is sírni hagyod a gyerekedet, örökre elrontod az életét és tuti pszichológusnál köt ki felnőtt korában.

Ennek hatására úgy gondoltam, csak akkor lehetek jó anya, ha mellette vagyok, amint sírni kezd, ha köztünk alszik, ha minden nyikkanására ugrok. Az eredmények? A gyerekem elég hamar rájött, érdemes nyikkanni, mert akkor ez a kedves mamarabszolga azonnal mellette terem. Mondanom sem kell, ki voltam nyúlva. De szemünk fénye apát sem kímélte. Gondoskodott róla, hogy az éjszakai ébredéseket az egész család végigasszisztálja. Ahogy telt az idő, a kialvatlanság egyre nagyobb méreteket öltött. Éjjel volt, hogy arra riadtam fel, nem tudom, hová tettem a gyereket. Közöttünk van vagy a kanapén felejtettem, ahol szoptattam? Persze sosem felejtettem ott. Egyszer azt képzeltem, hogy közöttünk fekve éppen esik le az ágyról. Technikailag persze ez elég nehezen lenne megoldható, de nyugalom, én így is elkaptam. Kár, hogy az a férjem karja volt, miközben kisfiúnk – kivételesen – édesen aludt az ágyában.

Az álmatlan éjszakák maradtak, én pedig egyre inkább az elsárkányosodás tüneteit mutattam - ami határozottan nem tesz jót a családi életnek. Viszont mivel egykeként úgy gondoltam, mindenképpen több gyereket szeretnék, belevágtunk a férjemmel: lesz, ami lesz, jöjjön a második.

Az imádnivaló második meg is érkezett 3 hónappal ezelőtt. A kiírt időponthoz képest 5 héttel korábban, aprón, éhesen, hangosan. Az indulás kísértetiesen hasonlított a néhány évvel ezelőtti kezdethez. 

Nem borulok ki, nem borulok ki… - ismételgettem magamban -  változhatnak még a dolgok, lehet, hogy jó alvó lesz. Ha meg nem, hát hipp-hopp elrepül az a 3 év, amíg nem alszik (legalábbis a nagynál kb. így történt).  3 évet bárki kibír alvás nélkül, nem?!

… és ekkor csöppent a családba Doodoo. Ez a márkaneve, mi csak úgy mondjuk: „A zörgő”. Első pillantásra ez egy plüssmaci. Vagy plüsskutya. A körítés igazából kevésbé fontos. Ahogy a kis herceg mondta, „ami igazán lényeges a szemnek láthatatlan”. Bizony, ugyanis a puha állatka egy hangerőszabályzós kis hangszórót takar. Ez a kis mütyür a baba számára az anyaméhből már ismerős, úgynevezett fehér zajhoz hasonló hangot ad ki. Igény szerint át lehet kapcsolni dallamra is, de az anyaméh hang az igazán hatásos. Ez önmagában még nem lenne nagy durranás. A férjem számtalan ilyen hangot keresett korábban a neten. Amiben a zörgőnk igazán nagyszerű, hogy mihelyt nyöszörögni, szipogni, sírni kezd a baba, azonnal érzékeli, és automatikusan indítja a lejátszást. Körülbelül két hónapja használjuk, követve a javaslatot, mind a napközbeni, mind a délutáni alvásoknál.

Természetesen az elején meg kellett szoknunk. Egy köhögés vagy szolidabb orrfújás is beindítja a férjem számára csak távoli betonkeverőre emlékeztető monoton duruzsolást. Egy percig zenél, de tekintve, hogy a perc végére általában mi is alszunk, elmondható, hogy a szülőkre is hatásos. Nem akarom elkiabálni, így inkább csak nagyon halkan, suttogva mesélem, néhány hete úgy igazán alszunk. Este kb. 10-11 órától egészen reggel 5-6 óráig – néha még hétig is. Csodálatos, megdöbbentő, hihetetlen. Ha nem velünk történik, el sem hiszem.

Az egyik zseniális Vekerdy könyvben olvasható: régen sem ugrott az anyuka a baba minden szavára. De éjjelre egy madzagot erősített a bölcsőre és a mestergerendán átvetve a nagylábujjára, amikor a gyerek felsírt, a lábával megrángatta a madzagot, és ringatta. Tehát a világ válaszolt. Nálunk jelenleg Doodoo válaszol…