A napokban megszületett a második gyermekem, így pole pozícióból tudok mesélni mindarról, amire valaha is kíváncsi voltál az apás szülés kapcsán.

Egy fiatal barátom nemrég megkérdezte tőlem, így házassággal, gyerekkel a hátam mögött, mikor éreztem azt, hogy igazán felnőttem. A válaszom az volt, hogy a kisfiam születésekor.

A szülés az ugyanis nem vicces. Én próbáltam humort belevinni előtte, utána, közben, de rá kellett jönnöm, ez nem egy humoros műfaj. Ott olyan dolgok történnek, amik SOHA máshol és máskor az életedben. Ott, órák leforgása alatt válsz egyszerű emberből - szülővé.

Azt pedig gyerekfejjel már egyszerűen képtelenség kezelni. Érzed, hogy tökösnek kell lenni, mert a gyerek már nem egy futó kapcsolat. 

Azt nem biztos, hogy mondtam a kedves barátomnak, hogy sokat segít a szüléskor történő felnőtté válásban, ha bent is vagy a szülésnél... 

Hivatalosan egy fő lehet benn anyukával. A mi esetünkben ez, mint dilemma soha nem merült fel igazán. Én ott akartam lenni, a feleségem akarta, hogy ott legyek, ez az ideális felállás. 

Az első gyermekünk előtt igyekeztünk felkészülni. Tucatnyi könyvet, anyagot elolvastunk, nyílt napokra jártunk, dúlát fogadtunk. Viszont a rengeteg tudás ellenére is, amikor beindultak a fájdalmak, bizony megremegett a térdünk. Bár, ha belegondolok, a feleségemnek a térdremegés volt a legkisebb gondja akkor.

Aznap este éppen 2014-es futball-világbajnokság elődöntője ment, Németország-Brazília. A kezdő sípszónál még vidámak voltunk. Az első német gólnál indultak a fájások. Nem hittük, hogy ez bármi komolyat jelenthet, hisz még három hét hátra volt az előrejelzett időpontig. Jósló fájásokkal számoltunk, így 3-0-nál még komótosan masszíroztam a kedvesem derekát. De a félidőre sem javult a helyzet.

Amikor Gundel-Takács a hetedik gólt jelentette be, mi éppen a melegvizes fürdővel próbálkoztunk, közben telefonon próbáltuk elérni a fogadott szülésznőt. 

A lefújás után jól láthatóan és bizony jól hallhatóan elfolyt a magzatvíz, ekkor már nem volt kérdés: irány őrült hajszával a kórházba. A szülészet bejárására speciel pont másnap került volna sor, így az ügyeleti bejáratot csak sokadjára találtuk meg. Feleségem lenn a kocsiban, én felrohanok a második emeleti szülészetre, nem nézve senkire egyenesen a nővérpulthoz:

- Jó estét kívánok! Gyorsan, azonnal, valaki! A feleségem lenn van, mindjárt szül!!

Az ügyeletes szülésznő rám nézett, és olyan hangon, mintha a könyvtárban éppen most világosítana fel, hogy hány kötetet vihetek ki egyszerre, angyali nyugalommal megszólal:

- Uram, ez egy szülészet. Ide nem lehet csak úgy bejönni.

Annyira megdöbbentem a válaszon, hogy egy pillanatig nem is tudtam mit mondani. Kisvártatva csak annyit nyögtem ki:

- Akkor felhozom.

Mire kiértem, már a kedvesem is fenn volt az emeleten, be is vitték, én kinn várakoztam.

Ilyenkor vizsgálat van, felmérik, mennyire súlyos az ügy és mi, laikusok valóban jól ítéltük-e meg a helyzetet. 10 perc után behívtak, hogy apuka, indul a mandula, itt szülés esete forog fenn. Kap az apa köpenyt, hajvédőt, lábzsákot meg egy biztatást, majd beinvitálnak a szülőszobára. A feleségem már ott várt, nem mondanám, hogy epekedve. A fájások olyankor már jönnek könyörtelenül. És itt jön be az apafaktor.

Vannak, akik azt mondják, az apa gyakorlatilag egy biokellék ott, csendben kell maradni, nem kell nyúlni semmihez és az anya majd szépen megvívja a harcát.

Ez, mint vélemény oké, csak azt nem értem, hogy minek van benn az ilyen férj? Akkor inkább maradjon otthon és mossa fel a babaszobát még egyszer, az sosem lehet eléggé steril.

Én akartam támogatni a páromat és JELEN akartam lenni. Az egy dolog, hogy szorítja a kezedet, de rengeteget tudsz neki adni szóban is. Ha biztatod, ha igyekszel arra rámutatni, hogy a fájdalom kifelé megy és máris múlik, ha csak annyit mondasz neki, hogy még egy nyomás és megvagyunk, hidd el, sokszorosan könnyebb lesz neki.

Elmondása szerint a beszédből semmit nem hallott, csak az én hangomra figyelt. Férfiként elég nehéz ezt elképzelni, ám ha belegondolunk, hogy ott fekszik szinte kiterítve, kiszolgáltatva olyan embereknek, akiket rossz esetben először, jó esetben, felbérelt orvos/szülésznő esetén másodszor lát, nem túl rózsás helyzet. Ott az apa az a pont, amibe, akár szó szerint is, kapaszkodni lehet.

Itt jegyezném meg a reménykedőknek, hogy csak a régi amerikai filmekben van csini paravánnal elkerítve az anya felső része az alsó történésektől. Vagyis premier plánból láthatod a születendő baba harcát a szabadulásért.

A gyerek hamar kibújt, természetesen apáé a lehetőség, hogy elvágja a köldökzsinórt. Ezt a műveletet kicsit szerintem túlmisztifikálják, egy egyszerű vágás, de azért jól esik, amikor felajánlja az orvos. 

Aztán irány a szomszéd helyiségbe a gyerekorvossal megvizsgálni a babát. Szerintem ez a hely az, ahol a legtöbb szülővé lett férfi sírásra fakad. A kezedbe adják, te meg ülsz ott büszkén-félszegen és próbálod helyesen tartani a háromkilós, szipogó csomagot.

Szűk négy év múlva újra kezdődött az egész koreográfia. 

Ekkor már rutinos rókaként vártuk a napot, amikor beindul végre a gépezet. Babysitter, telefonszámok bekészítve. Így amikor beálltak a fájások, azt kell mondjam, nagy lelki nyugalommal, kényelmes tempóban autóztunk be a klinikára. A lépések ugyanazok, csak valahogy nagyobb magabiztossággal, tervezve. Anyuka a vizsgálóban, én kinn várakozom. Szentül hiszem, hogy nekem újat nem tudnak mutatni, én az első alkalommal láttam mindent. Egy óra után jutunk oda, hogy szólnak, beöltözhetek, lassan elkezdjük. 

A fájások már elég sűrűvé váltak, a szülésznő és az orvos úton, a magzatvíz meg még a helyén volt. A feleségemet közben vizsgálgatták, mekkora a tágulás, hogy állunk, majd egyszerre csak elment a magzatvíz. Első alkalommal annyira gyorsan zajlott minden, hogy se érzéstelenítésre, se gázra nem volt esély sem. Na az epidurálist ismét szkippeltük, de most legalább a gázt kipróbálta.

Egyesek nevetőgáznak mondják, ám nekem összességében nem tűnt úgy, hogy a párom vevő lenne egy viccre.

Hamar átkerültünk a szülőszobára, ekkor szinte egyszerre beesett az orvosunk és a szülésznőnk is. Mindenki beállt a helyére, jöhetnek a nyomások. Az első nyomás után elkezdtem egy ilyen zsibbadó érzést érezni nyaktájon. Meg is jegyeztem félhangosan, hogy nem érzem magam túl jól. Na de ki figyelt rám ott? Így van, senki.

A következő képem az, hogy fekszem a földön, a lábamat a magasban tartja a szülésznő, hónaljban támogat az orvosunk és mindeközben életet próbálnak lehelni belém. Mint kiderült, pár másodperccel korábban előbb rábuktam a két nyomás közt pihegő feleségemre, majd miután lefejeltem a szülőágy szélét, falevélként hullottam a földre. Hullottam volna, mert még időben elkaptak - azóta is hálás vagyok érte mindkettejüknek. 

A szülés további részét ahogy sejthető, a földön fekve, felhúzott térdekkel követtem le. Nem tartott sokáig, három nyomás után kinn is volt második csodaszép gyerekünk. Közben bejöttek mások is, kérdően néztek rám:

- Mit csinál apuka?

- Hát... gimnasztikázok kicsit.

- Csak nyugodtan. Maradjon még, mert elég rosszul néz ki.

Felállni nem engedtek, megittam a feleségem összes vizét, és kicsit az arcszínem is változott - hófehérről falfehérre. Az aranyóra időszaka után engedték, hogy felálljak a zsinórt elnyesni, de utána visszaparancsoltak a földre. Igen, én is éreztem, kicsit megalázó, dehát a szűk mázsámmal ott voltam a legbiztosabb helyen. 

Amikor a baba bekerült a vizsgálóba, kaptam egy görgős széket és gurulhattam utána. Ugyan nem akartam, de a szülésznő rám pirított, hogy csináljak már egy képet a mázas gyerekemről. Én mindig ellene voltam ennek, de így most visszanézve nem bánom.

Éjfélig a feleségemet is, engem is a megfigyelőben tartottak, hoztak teát, közben csekkoltam a sérülésemet. Nem volt vészes, az ájuláskor a fogszabályzó kicsit megvágta a számat, attól kicsit beduzzadtam. De alapvetően semmi maradandó nyom nem maradt a fejemen.

Visszagondolva elég képtelen a történet és mindenkitől azt kérdezem, hallottatok már ilyenről? Mert én nem. ZS-kategóriás Adam Sandler filmekben láttam olyat, hogy apu elájult a kórházban, de hogy ez velem esik meg... Ennek ellenére az apás szülés továbbra is kötelezően ajánlott, gyenge és erős idegzetű családfőknek egyaránt.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a rendhagyó posztot, kövesd a blogot vagy nézd meg a korábbi posztokat Facebookon és Instagramon is!

Follow my blog with Bloglovin