Már bő két hónapja, hogy felkerült a fémdekoráció a fogaimra, így eljött az ideje egy újabb fogászati látogatásnak. Ott azonban megint olyasmivel találkoztam, amitől szó szerint tátva maradt a szám.

A fogkőszedésre most már felszívtam magam, belépve a rendelőbe a fájdalmat a küszöbön hagytam. Vagy a fájdalomküszöbömet toltam ki? Mindegy, a fontos, hogy most nem akartam sírni. Akkor ugyanis nem kérdeztem rá, mi a fene az a fogkő tulajdonképpen. Ezúttal tudással (és tapasztalatokkal) felvértezve, valamint azóta a fogínyem környékére még jobban odafigyelve, már nem is volt olyan horrorisztikus az eljárás. Fájdalom alig, vérzés semmi, ezazz! 

Időközben a felső fogsorom is megérett rá, hogy kapjon egy vastagabb, határozottabb drótívet, így hamar meg is ejtettük a cserét. 

A hátulról leugrott brackett még mindig nem törődött bele a sorsába, viszont most nem is került vissza a méltó helyére. Megegyeztünk a doktornővel, hogy kivárjuk a nyaralási szezon végét. Kicsit tartottam tőle ugyanis, nehogy a balatoni hálidéj közepén, egy hamburgerben... vagy hekkben... vagy... mit esznek a turisták a Balatonon? Lényegtelen. Szóval nem szeretném otthagyni a fogam, vagy legalábbis a brackettem a Dunántúlon. 

De valószínűleg túl elégedett volt ezután a fejem, a doktornő meg nem díjazza az indokolatlan önelégültséget, így tett be még egy kis harapásemelőt az őrlőkre.

Mindezek után már lendültem, hogy valahogy kikászálódok a székből és balra el, ám ekkor apró, sokatmondó mosoly futott végig a doktornő arcán és felém fordult:

- Addig nem megy el, amíg nincs gumi!

Igen, tudom. Hallottam ezt a mondatot már több nő szájából, de velük ritkán magázódtam. És igen, ott akkor számtalan szóvicc jutott eszembe, amit rá lehetett volna ültetni erre az egy kijelentésre, de bármilyen magas labda is volt, nem csaptam le. Felülkerekedett a racionális, felnőtt énem és továbbléptem fejben, lássuk azokat a... gumikat.

A fogszabályzás kapcsán, a fogszabályzó készüléktől függően, többféle gumizással találkozhat az ember fia. A Damon önligirozó példányának viszont önmagában nincs szüksége külön pici gumirögzítésekre az egyes tappancsokhoz. Az én esetemben a karikák egészen más célt szolgálnak. 

Ezeket az apró gyűrűket be lehet akasztani az egyes brackettek kampóiba, így összeköthető  a két fogsor - szinte végtelen számú variációban. Na jó, akinek 10 foga van, ott azért véges a lehetőségek tárháza... 

Ha minden jól megy, ezek felgyorsítják a fogszabályozást, plusz húzó és alakító erőket indítanak be, segítik a szereplőket a helyükre kerülni - és ami a legfontosabb, korrigálják a harapást. Hogy milyen érzés? Főleg éjszaka viselem egyelőre, felrakva semmi különös. De reggelre már azt érzem, mintha kaptam volna 2-3 komoly pofont alvás közben. Jól esik levenni, na.

Kis csomagokban vannak kiporciózva a különböző méretű karikák, és hogy a gyengébb képességűek se keverjék össze őket, állatokkal jelölik az adott erősségű gumikat.

Persze, lehet azzal jönni, hogy a gyerekek miatt vannak az állatok, de kizártnak tartom, hogy egy gyerek ezt magának fel tudja tenni. A rendelőben, tükörből lekövetve piszok egyszerűnek tűnt, otthon azért eltöltöttem egy erős negyedórát vele, míg sikerült felinstallálni őket.  

Azt kell mondanom, a Nagy Szájalakítás elég masszív lépést tett előre, itt már ténylegesen arcszerkezetet mozgatunk, nincs tökölés. Egyelőre társaságban nem viselem az új szerzeményeket, enni nem lehet vele és nem olyan zsugás éjjel arra felriadni, hogy a gumi ostorként csapja meg a számat.

Ám de mindent a szent célért. 

Follow my blog with Bloglovin 

Képek:

http://askanorthodontist.com