Hogyan válj álom-pácienssé a fogászaton?

Általános vélekedés, hogy a fogorvoshoz menni szívás. Ám ha nagyon befeszülünk, a kezelés mindkét félnek nehézkes lesz. Íme néhány tanács, amelyek betartásával jelentősen megkönnyíthetjük orvosunk dolgát. 
73f224_64712a993c6c4d968f0a6c7734257e52.png

 

Dr. Kerekes Fannival, kedvenc blogger-fogorvosunkkal, állandó szakértőnkkel gyűjtöttük össze a legjellemzőbb eseteket.

  • Sokakat kiráz a hideg tőle, amikor olyasmit hallanak a székben ülve, hogy "Picit sok a dentális plakk, a jövőben figyeljen jobban oda fogmosáskor, mert a gingivitis nem jó móka". Igen, a fogorvosunk tud latin szavakat. És tekintve hogy 5-8 évig ezeket tanulta, még ha egy holt nyelvről van is szó, bocsássuk meg neki, hogy olykor-olykor bedob néhányat. Kérdezni pedig nem tilos, nem ciki. Mi megnyugszunk, mert megtudjuk, hogy a vesztibuláris nem jelent semmi halálosat, az orvosunk pedig örül, hogy felfogtunk egy kicsit abból, ami történt. Szóval a kommunikáció az alapja mindennek.

giphy-downsized_8.gif

  • Mondd el az aggodalmad! Olykor előfordul, hogy mi páciensek, kínosnak érezzük megvallani, mire is gondolunk valójában egy-egy orvosi felvetés kapcsán. Félsz, hogy a már 3x leesett brackett újra le fog esni, ha megint felkerül és nem szeretnéd ezzel elrontani a balatoni nyaralást? Mondd el! Nem hülye, nem érzéketlen és nem szadista a fogorvos (legalábbis akikkel eddig találkoztam), meg fogja érteni és eltolja a műveletet. Miután felvázolta a kezelést és az árakat, rájössz, hogy rohadtul nincs jelenleg ennyi pénzed? Mondd el!
    Tuti, hogy vagy részletfizetésre van lehetőség, vagy tudtok találni más, olcsóbb megoldást. Ugyanígy érdemes a garancia feltételeit is tisztázni. Ez nehezebb ügy, mint egy porszívó, mivel itt élő szövet van az élő vázon, így a garancia is kérdésesebb.

giphy-downsized_11.gif

  • Szakmai kérdésekben a fogorvosod legyen a fő támaszod! Soha nem volt még fogkőszedésed, és amikor a szomszéd beszélt róla, fél napig nem ettél? Mondd el az orvosodnak és beszéljétek át, miért is jó a módszer és hogyan zajlik az eljárás, biztos, hogy nyugodtabb leszel. Természetesen meg lehet az ismerőst is a kérdezni a kisboltban, meg a gyakorikérdéseket bújni, de ne ezek az infók legyenek a kiindulási alap. Azért van a szakember, hogy őt kérdezzük. KOMMUNIKÁCIÓ! 

giphy-downsized4.gif

  • Igyekezz tiszteletben tartani az orvosod időbeosztását. Ha tudod, hogy nem fogsz a munkából odaérni délre, akkor azt legalább jelezd, és ne bólints rá, lesz, ahogy lesz alapon. Akkor már inkább egyezz meg egy késő délutáni időpontban, de érj oda pontosan. Néha megesik, hogy ott vagy és várni kell. Akár jószándékból, akár kapitalista vágyaktól vezérelve választotta ezt a pályát a fogorvosod, közös érdeketek, hogy kezelésre kerülj. Így ha csúszás van, ne dobálózz habzó szájjal a "dehát ez fizetős szolgáltatás,mi a f@sz van" szlogenekkel, mert téged sem fognak gyökértűvel a szádban kitolni a rendelőből, mondván, ennyi fért bele ma, lejárt az időnk.

giphy-downsized_10.gif

  • Felesleges hazudni a fogmosásról vagy fogselyemről. Nagy valószínűség szerint ő úgyis látja, hiába kamuzod be, hogy napi ötször dörzsölsz és 10 méter fogselymet használsz el (utóbbi amúgy sem iránymutató). Édesanyám szavai csengenek a fülembe: "Magadat vered át, nem engem!" A higiéniához tartozik még, hogy van az a helyzet, amikor már nem fér bele induláskor a fogmosás. Ilyenkor bátran lehet a rendelőben érdeklődni, van-e egy tiszta fogkefe, ugyanis egy hagymás rostélyos mindenki számára lehet életre szóló élmény. 

10acd2_083eade19e61435999f0a477cff9a7db.jpg

  • Szeresd a szádat! A fogászaton hozzásegítenek ugyan, hogy élethosszig megfelelő állapotban legyenek a fogaid, de nem lehetnek ott melletted a nap minden percében. Rossz szokásaid vannak? Tanácsokkal látnak el és támogatnak, de Neked kell megtenned a szükséges lépéseket, legyen szó dohányzásról vagy ipari mennyiségű energiaitalról. A prevenció, a fogbetegségek megelőzése sokkal hatékonyabb és értelmesebb, mint utólag fúrni-faragni a fogaidat, akik a Te hanyagságod miatt sérültek. 

afc709e3f79bab54ff2e072b31415986.jpg