Belevetettem magam a logopédiai gyakorlatokba és heti rendszerességgel veszek részt a foglalkozásokon.
Az az egy biztos: a tiszta beszédhez vezető út kemény munkával van kikövezve.

A jegyzetfüzetem egyre telik. Újabb és újabb gyakorlatsorok kerülnek bele, próbára téve minden este az akaraterőmet. Általában győz a ráció és ráveszem magam a házi feladat ismétlésére. Némely alkalommal viszont úgy vagyok vele, mint féllábú a salsa esttel: nem vagyok ráhangolódva.
Olyankor elnyom a lustaság.
Heti 5x kellene átvennem a feladatokat, melyek száma egyre nő. Hála istennek Nóri, a logopédusom jó pedagógus. Nem szid, nem dorgál, nem dobálózik a "nem nekem tanulsz, magadnak" szlogenekkel. Tudja, hogy tisztába vagyok vele, mi forog kockán. Így inkább támogat, segít, próbál motiválni és mindig valami újat belevinni a már bejáratot gyakorlásba.

Első körben beszereztem egy tengervizes orrsprayt, mert a tiszta orrjárat az alapja a jó légzésnek. Kisebb szénanáthával vagy az influenza tüneteivel is megbirkózik. Én a Stérimar-t preferálom, de innen szabadon lehet válogatni, van pár alternatíva.

A következő lépésben erősíteni kell a nyelvemet. Erre számos célzott gyakorlat mellett a szívószálas ivás is alkalmas. Ivólevek, tej, ivójoghurt, jöhet minden. Lényeg, hogy minél kisebb legyen a szívószál átmérője. Ha vörösödik a fejed fél deci után, az a jó.
Na, persze érdemes leellenőrizni, mert én volt, hogy már önkívületbe esve szívtam, mint tüdőbajos benzintolvaj a gumicsövet, aztán kiderült, hogy valami mag a szedres-málnás joghurtból fennakadt. Szóval csak óvatosan!

Emiatt még egy régóta fennálló szokásommal is leszámoltam, ugyanis én alapvetően nem iszom szívószállal társaságban, valahogy nem tartom elegánsnak. Ahogy Ryan Gosling mondta az Őrült, dilis, szerelemben Steve Carell-nek:

"Ne igyál már szívószállal, ha velem beszélsz, olyan mintha egy minidákót szopogatnál".

Mindemellett oda kell figyelnem, hogy helyesen tartsam a szám és orromon vegyem a levegőt. Igazából a kettő kéz a kézben jár, mert ha a fogak összezárnak, száj becsuk, akkor kénytelen leszek orron át szippantani mélyeket. Erre is vannak technikák. Van, aki tökmagot tart az ajkai között, így akadályozva meg, hogy önkéntelenül is kinyíljon a szája. Én az autóban szoktam ezt abszolválni, ott csokispapír, cetli vagy  bármilyen műanyagdarabka megteszi. Az irodában ritkábban dobom be, de ott olyankor a post-it a nyerő.

Aztán jönnek a klasszikus gyakorlatok. Nyelvtorna, ajaktorna, szájtorna.
Próbálom itt is keresni a napomban azokat az alkalmakat, amikor lehet kicsit tréningezni az arcizmaimat. Egyik nap hazaértem, sehol senki, meg is ragadtam az alkalmat, elő a füzet és minden gátlástól megszabadulva mehetnek a gyakorlatok. Teljes hangerővel, túlzó gesztikulációval, kiengedve a napi fáradtságot, fel-alá szteppeltem a lakásban, miközben ment az ííííí-úúúúúúú, ííííí-úúúúú, ííííí-úúúúú. Megálltam a konyhaszekrénynél és mialatt azt latolgattam, vajon fogszabályzóval lehet-e müzlit enni, perifériából láttam, hogy a bal oldalamon, az ablakban megjelenik egy arc. Ekkor valahol az óóóóóó-ááááááá hangokat ordítottam teli torokból éppen, és a zavarban lévő, döbbent munkás nem tudta eldönteni, hogy csak fogyatékos vagyok vagy vajon veszélyes is? Így köszönés nélkül, szerszámait hátrahagyva elvágtatott a panelfelújítás miatt felállított állványzaton. Azóta jobban megnézem, be van-e zárva az ablak.

De aki azt hinné, hogy csak nyaktól fölfelé dolgozunk a logopédián, az pont akkorát téved, mint én, amikor az esküvőmre készülve azt hittem, hogy az ekrü egy török egytálétel. Mert bizony a helyes légzés érdekében át kell mozgatni az egész testet. 

Ehhez Nóri rátalált egy nagyon jó könyvre, amit csak ajánlani tudok:

Forrás: http://www.mackorendelo.hu

Itt természetesen gyerekeknek tálalva, de felnőtteknek is élvezhetően vannak kialakítva a fejezetek, egyre összetettebb gyakorlatokat bemutatva. Minden nyelvtorna mellé van egy gyógytorna rész is. Én nem tartom magam gyengének, sportolok, hobbim a foci (ami mostanában inkább hobbi, mint foci), de ezeken a tornázásokon bizony megizzadok. Első alkalommal egészen konkrétan bedurrant a karom, nem vagyok rá büszke. Azóta egyre jobban bírom. Már Nóri sem nevet ki, ha például a 4. női fekvőtámasznál megremeg a kartámaszom.

Szóval az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, a fejlődés folyamatos, igyekszem lendületben maradni.

Most megyek is, mert vár még Lenin mauzóleumának lelinóleumozása.