Nem kell félni, nem fog fájni - mondatok, amelyek megnyugtatnak egy fogászaton


2016 szeptemberében mentem el az első fogászati konzultációra a nagyerdei Dentland Fogászati Centrumba. Kicsit úgy éreztem magam a rendelőben várakozva, mint Anastasia a Szürke 50 árnyalatában, amikor először találkozik Mr. Grey-jel.
A hely ugyanis nagyon 'nyugati', IKEA-katalógusszerű, a személyzet kifogástalan, nagy mosoly, hibátlan outfit mindenkin.

Azóta is minden alkalommal ez a "de jó helyre kerültem" érzés tölt el, amikor belépek a fotocellás ajtón.

Gyarmati Beáta doktornő fogadott, megvizsgált és bármennyire is tapasztalt fogszabályzó szakorvos, rajta is látszott, hogy felfogta, itt bizony kihívás van... Keresztharapás, néhol hiányzó fogak, néhol fogtöbblet, felső fogsor "túlharapása", félig kinőtt bölcsességfog és így tovább.

De rögtön egyértelművé tette, hogy imádja a kihívásokat és áll elébe!

tumblr_njzrzaicmg1s3h43ko1_500.gif

A székben ülve már biztos voltam benne, hogy bárhogy is alakul, nekem fogszabályzóm lesz. Miután tisztáztuk, hogy komolyak a szándékaim, irány a röntgen. Az ólommellények, mint a Hádában a kardigánok, lógtak fogasokon sorban. Kedves asszisztens hölgy koordinált:

 - Vegye fel kérem a pirosat.

Namár most, én ritkán járok ilyen helyre, és amúgy is befizettem magam, én döntsem már el, milyen színűt veszek fel. Leemeltem egy férfias lilát, ami ezzel a lendülettel el is rántott. Hölgy reményvesztetten:

- Így jár, aki színvak.

Már ciki volt visszatenni, így harcoltam vele kicsit. Igazából nem is felvettem, alámásztam, majd térdből kinyomtam. Nem tudom, ezt amúgy kinek tartogatták, de elkönyveltem, hogy biztos ide jár röntgeneztetni a Kathi Béla. Ezután már csak vajnatimisen póz jobbra, póz balra, szám nagyratát és meg is volnánk. Ezt követően jött a fogminta levétel. Egy gyurmaszerű vizes masszát gyömöszölnek ilyenkor a két fogívre, valahogy így:

Később ezt öntik ki gipszből. Meg kell hagyni, elég látványos az eredmény. Elkészültek rólam az 'Előtte' fotók is - ekkor bevillant, hogy ez már nem vicc, itt tényleg elkezdődött a folyamat. A folyamat, ami előreláthatólag 2 évig fog tartani. Ez a nagy átlag, sokban függ az idő a kiegészítő eszközökön, illetve az én hozzáállásomon, aktivitásomon. Abban nem lesz hiba!

A levehető készülékek, műanyag akármik nálam már nem játszanak, csakis a rögzített, mindkét fogívre felrakott szabályzó jöhet szóba.


A pénzügyekre is kitérünk, rögtön rákérdezek viccesen:

- Két autónk van jelenleg, elég a Suzukit eladni, vagy az Opel is menjen?

Doktornő faarccal:

- Elég az egyiket.

Ekkor még nem tudtam, hogy ő viszont nem viccelt.
Van ám egy kérése, el kellene menni fül-orr-gégészetre, mert szerinte nyelvlökéses nyeléssel állunk szemben és a légzésemmel is komoly gondok vannak. Már hogy lenne gond a légzésemmel? Tény, hogy gyerekkorom óta nem készült rólam olyan fotó, ahol zárva lenne a szám, de ezt betudtam annak, hogy nem vagyok fotogén. A valóság viszont az, hogy a rossz (száj)légzés miatt a nyelvem egy állandó, helytelen állásba került és minden egyes nyelésnél lökött egyet a fogsoromon. Vagyis bő 20 éve rosszul lélegzem és a saját nyelvem alakította így a fogívemet. Emiatt kell mindig nyitva tartani a számat. 
Nincs mese, a következő kalandom a Fül-Orr-Gégészeten lesz!