"A mai beköltözőnk Szabi, aki korábban börtönőrként dolgozott, így valószínűleg hamar rendet fog tenni odabent." Ezután bejön a stúdióba egy feketepólós, kigyúrt... lópatkó.
Ekkor riadtam fel a rémálomból.

A reggeli fogmosáskor próbáltam összesepregetni az éjszaka emlékmorzsáit. Már egy hete benn van a szabályzó a számban, emlékeztetve minden egyes percben, hogy mire is vállalkoztam. Ugyanakkor ha el is felejteném, mindig van valaki, aki érdeklődik:

- Na, megszoktad már? Fáj, mi? 

Nagyszerű kérdés. Mintha a vasálarcos DiCapriotól kérdeznéd, hogy megszoktad már? Nem nagyon lehet megszokni, főleg nem ennyi idő után. Együtt lehet élni vele, lehet hozzá alkalmazkodni, de a megszokás hosszabb folyamat. 

A fájdalom az más kérdés. Függ a fogszabályzó típusától, függ a fogak állapotától, illetve mindenkinek más a tűréshatára. Én viszonylag kevés fájdalommal lehoztam az első napokat. Többektől hallottam, hogy úgy kapkodták be a fájdalomcsillapítót, mint a TicTacot. Idáig hál'istennek nem jutottam el.
Nyugalmi helyzetben nagyon ritkán érzek kellemetlenséget. Inkább a fém alkatrészek áldatlan munkája az, ami megkeseríti a szám belső harmóniáját. Ebben segíthet a viasz, bár azt ritkán használom. Inkább szájvízzel öblögetek olyankor, bár anélkül is bámulatos gyorsasággal regenerálódik a sérült lágyszövet.

Persze akkor nem voltam ilyen pozitív, amikor a jobb alsó hátsó brackett elengedte magát. A kis fémzárat eltettem, nem is azzal volt a gond, hanem a szabadjára engedett drótív volt hálátlan. Akkor már bedobtam a viaszt is, hiába. Végül egy, drót végére húzott vattacsomóval bekkeltem ki a hétvégét, hogy aztán hétfőn a fogászaton lecsípjék. 

Ekkor kaptam harapásemelőt 1-1 fogamra, így most kicsit előrébb zár össze szám, levéve a terhet a hátsó őrlőkről. Annyira nem zavar.
Csak az evésben, a beszédben meg a logopédiai gyakorlatoknál...

Ahhoz viszont, hogy ebből az OrálReality-ből ne essen ki senki, további teendőkre van szükség.
A szájápolás egészen új értelmet kap ugyanis. Korábban már összegyűjtöttem azokat az eszközöket, amik a segítségünkre lehetnek ilyen kritikus időkben. Az első bevásárlásnál a lelkem nekem is börtönéből szabadult sas volt, látva a Sensodyne és Listerine polcok végtelenségét. Egy fél óra múlva, szatyromban 5 kilónyi fluoriddal, elégedetten mentem hazafelé.

Biztosan próbáltál már megsimogatni kiskutyát léckerítésen keresztül. Olyan volt az első fogmosás. Mostanra már egészen belejöttem, de a kezdeti kihívásoknak még korántsem volt vége. 

A központi kérdés a fájdalom és a fogtisztítás mellett az evés. Alapvetően két csoportot különböztethetünk meg.
Vannak azok, akiknek a táplálkozására semmilyen hatással nincsenek a megváltozott rágási körülmények. Őket utáljuk, mert ők azok, akik posztolják az éppen elfogyasztott hamburgereket meg pizzákat a fogszabályzós fórumokra. A másik csoport nincs ennyire könnyű helyzetben, nekik kompromisszumokat kell kötni. Mi az, ami még belefér, mi az, amit még elbír a harapásom? Sokan hetekig, hónapokig a felrakás után sem tudnak normálisan harapni. Ott a leves, joghurt, főzelék, köretek játszanak főszerepet. 

Én ilyen szempontból is jó helyzetben vagyok, kis nélkülözéssel, néhány napos érzékenyebb időszakkal, de alapvetően tudok enni. Kicsi falatok, lassú rágás. Persze érik az embert mindig meglepetések.

Amikor már egy hete nem ettem édességet, úgy gondoltam, egy jégkrémet megérdemlek. Egyrészről kiböjtöltem, másrészről a nyalással nincs gondom. Éppen egy rendezvényen voltunk a családdal, és míg a gyerek nem figyelt, mert éppen egy ugrálóvárat készült megostromolni, én óvatosan vettem egy Magnumot, amit már gyerekkorom óta nem ettem. Hirtelen a padon ülve elöntöttek az emlékek. Ez a csokis csoda ott volt majd' minden Pesten töltött "augusztushúszban", amikor is a budai várban aranyáron mért jégkrémet nem vették meg nekem a szüleim, mondván 'jó lesz most az a Cerka is". De ott volt velünk a biciklin is, miközben a szomszéd falvakba tekertünk és húgom a gyerekülésben ülve minden döccenésnél belenyomta édesanyám hátába az Algida remeket. 

Feleszmélve a nosztalgiából, ám arcomon még a gyermeki örömmel haraptam bele a dupla csokis bevonatba. Haraptam volna. A felső fogsorom ugyanis ekkor már pokoli lüktetés közepette valahol a homlokomban járhatott. Beletörődve vettem tudomásul, hogy ez is megy a "Mit nem fogsz enni, ha felkerül a fogszabályzód?" listára. 

Kicsit még vártam, hogy olvadásnak induljon a kezemben vágyam tárgya, de aztán türelmetlenül, szülői elveimet eldobva nyögtem fel az ugrálóvár irányába:

Fiam, még csússzál egyet, aztán gyere, megfelezzük a jégkrémet! Enyém a belseje.